Rakósbottal Gersekaráton

2009-10-29 15:38:02


Bárkinek el kell ismernie, hogy "nagy dobás volt" a Horgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségétől, amikor megszerezte a Gersekaráti Sárvíz-tó halászati-, horgászati jogát az elkövetkező 15 évre. A 36 ha-os tározó gyönyörű környezetben fekszik egy völgyben. Gyakran járunk ide horgászni Körmendről, hiszen a távolság csak kb. 20 km. Itt szinte bármelyik hazai halfaj megtalálható. Termetes pontyok, amúrok, ragadozók, nagy testű kárászok és törpeharcsa, de nem az apraja. Nem utolsó sorban pedig kultúrált a környezet, kényelmes horgászhelyek vannak kialakítva és a parkolás is megoldott, nem kell kilométereket cipekedni. A horgászhelyeket pedig szépen gondozott füves terület veszi körül.

Az első hal egy szép kis bodorka

Gyuri barátommal két nappal ezelőtt is voltunk, amikor is 6-os spiccbottal horgásztunk. Vesztünkre, mert az erősen frontos időben nagyon sok pontykapásunk volt, amiből csak keveset tudtunk megfogni, hiszen nem nagytermetű pontyokra lőttük be a szereléket /sajnos/. Mindkettőnket többször is megtéptek a nagy erővel elinduló pontyok. A kisebbekből sikerült többet is fogni, de méretes nagyságút csak én tudtam kettőt szákolni. Egy jó kettest és egy 1,20-ast.

Ponty a rakóson

                                        

Sajnos ez kicsi

Hívd ide a szüleidet!!!

Ezen felbuzdulva elhatároztuk, hogy két nap múlva rakós bottal térünk vissza, hátha nagyobb eséllyel vehetjük fel a küzdelmet.
Már megérkezésünkkor is látszott, hogy az idő teljesen más arcát mutatja, mint előzőleg. Szél alig-alig mozdul, a víz szinte tükörsima. No, ez nem jó jel! - néztünk össze.
Mindenki tudja, aki műveli, hogy a rakós horgászat nem kis felszerelés igényű, még akkor sem, ha igyekszünk a minimálisra szorítani a cuccot. El is telt jó háromnegyed óra mire minden a helyére került.
A kaját nem bonyolítottuk túl. Gyuri "büdös-halas" keverékkel én meg direkt pontyossal próbálkoztam. Az előkét mindketten lefektettük egy kicsit, hiszen a pontyok nem nagyon kedvelik a sodródó csalit. Csalinak csontit és csemege kukoricát használtunk.

Ez már jobban megy! - Unger Gyuri fáraszt

Megvan és még méretes is

Szép kettes pikkelyes

Nekem jött az első pár hal néhány kis kárász és bodorka formájában. Aztán Gyuri percei következtek, mert ellentétben az előző nappal, most hozzá álltak be a pontyok hamarabb. Először egy kicsi jött, aztán egy szép kettes pikkelyes. A pontyok között természetesen kárászok, néhány szebb darab is. Nekem csak a retúrok jöttek, bár el kell ismernem, hogy azok nagyon jó erőben voltak. Sajnos a fogást egyszerre bemutatni nem tudjuk, mert a halak azonnal mentek is vissza a vízbe.

Gyönyörű, egészséges kisponty

Nekem csak kicsik jöttek, de így is jó élmény volt

A végeredmény Gyurinak két méretes ponty és néhány kiló kárász. Nekem méretes hal most nem jött, de így is nagyon jól éreztem magam, hiszen a kispontyok és a sok kárász rendesen megdolgoztatott. A kispontyok alatt azért  27-29 cm-es darabokat kell érteni, amik jövőre már kényelmesen elérik a méretet és láthatólag, sőt foghatólag sok van belőlük. Nagy bánatunkra aztán idő hiányában nem tudtuk megismételni a pecát, meg aztán az a hír jött, hogy a Rábán eszik a hal. Nosza, nézzük meg!!!

                         Írta és fotó: Tépeti