HALAINK 1.RÉSZ

2011. január 08. 14:09:11  nyomtatási kép

Beköszöntött az újabb horgászév, és bizony csikorgó hideggel. Igaz, hogy mikor ezeket a sorokat írom, már egy kicsit engedett az idő a szorításból és plusz fokokat mutat a hőmérő. A minap horgászni is voltunk, de ahogy a lenti fényképek is mutatják, nem sok sikerrel, hiszen a napközbeni hideg bizony elérte a -8-10 fokot is. A vízbe dobott szerelék zsinórja pillanatok alatt úgy eljegesedett, hogy képtelenség volt átrángatni a spiccgyűrűn. Így a halfogás is csak ábránd maradt. Mielőtt a halakra terelném a szót, itt van néhány kép a zimankóról.

Itt már kevés a szabad vízfelület

                                                  

A terep eleve nem könnyű

A zsinór, mint a gyöngyfüzér

Ezután a téli bevezető után térjünk rá eredeti témánkra a halakra. Ebben az élményszegény időszakban nézzük át néhány epizódban fogható ill. védett halainkat némi szöveges és képes ismertetővel.

BÉKÉS HALAK

A ponty:

Származás, elterjedés, élettér:
Ponty (Cyprinus carpio)
A ponty származását tekinve heves viták dúlnak.Thienemann nézetei szerint Kína, Japán, Közép- és Kis Ázsia egészen a Fekete-tengerig nyúló térségeinek vizei képezik a ponty eredeti hazáját.Európai elterjedésérol semmit sem lehet bizonyossággal állítani.
A görögök és a rómaiak már ismerték és tavakban tenyésztették, felismerve értékes húsát. A középkorban szerzetesek nevelték, nagyra becsült böjti étel volt.Honos Spanyolország, Franciaország (a világrekord 37 kg-os példány is innen származik), Olaszország, Portugália, Svájc, Hollandia, Bulgária, Oroszország, Törökország, Románia, Magyarország számos vizében. Európa majdnem minden édesvizében megtalálható az északi szélesség 60. fokáig. Nem található viszont Finnországban, Skandinávia északi részén és Kelet-Szibériában. Gazdag állomány él viszont a Fekete- tengerben, Kaszpi-tengerben, Aral-tóban.Jó fogási eredménnyel kecsegtet a Duna-delta, Magyarországon a Balaton, a Tisza, Körösök, Dráva, Száva.
A ponty édesvízi hal, brakkvízben (kevert víz) is elofordul, de csak az alacsony sótartalmat viseli el. Fokozottan érvényes ez az ivadékra, amely 7 ezreléket maghaladó sótartalom esetén elpusztul, az idosebb példányok legfeljebb 12 ezrelékes sótartalmat képesek elviselni.Steffens feljegyzése szerint a Salton-tóban (Dél-Kalifornia) a ponyt 18,6 ezrelékes sótartalom mellett is megél.
A dús növényzet viszont fontos a számára, nemcsak rejtekhelyet jelent a halnak, hanem táplálékot és ívóhelyet is.
A víz oxigéntartalmával kapcsolatos igénye szerény, a pnty az oxigént különösen hatékonyan hasznosítja. Oxigénszükséglete nő a víz hőmérséklet emelkedésével, mivel ilyenkor többet mozog, illetve több táplálékot vesz fel. Amennyiben a víz oxigéntartalma lecsökken a ponty másodlagos levegő felvételhez folyamodik, a vízfelszínen levegőt szippant (pipál), sőt egyes esetekben bőrön keresztül is tudja az oxigént hasznosítani.
 
Szaporodás, egyedfejlodés:
Ideális esetben, vagyis 18-20 fokos vízhőmérsékletnél és kedvező ívóhelyek meglétekor az ivarérett halak májusban és júniusban ívnak, bár az ívás elhúzódhat július közepéig is (kedvezotlen vízhomérséklet). Az ívás természetes vizekben szakaszos, vagyis akár napokig, vagy hetekig is eltarthat.Hidegfront betörés hatására az ívási folyamat megszakad, az ikrásokban képzodött ikra visszafejlődik, és a hal szervezetében komolyabb károsodás nélkül felszívódik.
Egyes számítások szerint a ponty kedvezo esetekben testsúlykilógrammonkét 100 000-200 000 ikrát rak, egyes igen súlyos nőstények több mint 1 millió ikrát képesek kibocsátani.
A megtermékenyített peték a fenékre süllyednek. Üvegtiszták és enyhén sárgás színuek, átmérojök 1,5 és 2 miliméter között mozog. A lárvák a vízhomérséklettol függoen 38 nap múlva bújna ki az ikraburokból, 4-5,5 miliméter hosszúak, a has alatt világossárga szikzacskó található, mely biztosítja első nyolc napi élelmüket.A lárvák még úszni nem tudnak fejjel előre lesüllyednek a fenékre, itt ragasztómirigyükkel megtapadnak a fenéken. Egy nap után úszni kezdenek. Első úszásuk folyamán a vízfelszínre igyekeznek, hogy levegőt szippantva megtöltsék úszóhólyagjukat.Gyakran több napig is eltart míg feltöltik az úszóhólyagot levegővel.
 
Táplálkozás:
A pontyivadék az első időben apró állati és növényi szervezetekből él. Kerekesférget, vízibolhát, kandicsrákot, víziászkát, kérészeket, és mindenféle lárvát fogyaszt, különösen kedveli az iszapos részeken meghúzódó árvaszúnyoglárvát. A ponty növényi táplálékot is felvesz, elsosorban algákat, de fogyasztja a friss növényi hajtásokat is. Nevezhetjük a pontyot mindenevőnek. A nagyobb pontyok esetenként a kisebb halakat is bekapják, de a ponty ettol még nem ragadozó. Étlapján megtalálható mindenféle féreg, csiga, kagyló, pióca, szitakötőlárva, tehát minden ami az iszapban rejtozködik.
A táplálékot a ponty a harmonikaszeruen elorenyúló szájával veszi fel, majd garatfogaival felaprítja. Gyomra nincs, a táplálék közvetlenül a hosszú béltraktusba kerül.
A táplálékfelvétel igen intenzív 20 Celsius-fok feletti homérsékletu vízben, viszont még az 5 fokos vízben is táplálkozik (ezt igazolják a léki pontyhorgászok fogásai is). A tartós koplalást a ponyt hiteles vizsgálatokkal alátámasztva kb. 600 napig viseli el.
 
Növekedés, életkor::
Jó feltételek mellett igen gyorsan növekszik a ponty. Háromnyaras korára tógazdaságokban elérheti a 35-45 centiméteres hosszúságot és az 1-2 kilogrammos súlyt. Érdekes összehasonlítást lehet felállítani az egymás mellett eloforduló vadponyt és tenyészponty között. Egyes évjáratokban a vadpntyok mindig kisebbek voltak mint a tenyészponytok.
A ponty lehetséges életkoráról régebben fantasztikus elképzelések uralkodtak. Ma már a pikkelyminták vizsgálatával egészen pontosan meg tudják állapítani a ponty életkorát. Például egy 20 kilogrammos ponty életkora bizonyíthatóan 12 év volt. Ugyanakkor egy svéd rekordhal amely 19,30 kilós volt életkora viszont 30 év volt. Maximális életkor a pontyoknál kb. 35-40 évre teheto, de elofordulhatnak szélsoséges esetek is. 

Az amúr:


Elterjedés, élőhely:
Amur (Ctenopharyngodon idella)
Az amur őshazája Kína, de előfordul Oroszország keleti részén fekvő melegebb vízű folyóiban, tavaiban. Az 1970-es évek elején Magyarországon a szakemberek kezdtek gondolkodni, hogy kellene egy olyan halfaj aminek fő táplálékát képzi a vizeinkben olyannyira elszaporodott vízinövényzet, az első példányok 1973-ban érkeztek meg hazánkba. Kedveli a lassú folyású csendesebb szakaszokat, és a mély vizet. Magyarország folyóiban és nagyobb állóvizeiben egyaránt elofordul (Tisza, Duna, Ráckevei-Duna /innen került ki az országos csúcs 40,05 kg/, Alcsi-Holt Tisza, Fadd-Dombori holtág, Atkai-holtág, Tisza-tó, Hortobágy-Berettyó csatorna, Kiskunsági csatorna, valamint sok intenzív víz. Kedveli a hínáros növénnyel erősen benőtt vízterületeket.
 

Testfelépítés:
Az amur hengeres testu, felülrol kissé lapított alakú hal, jellegzetesen torpedóalakú. Kültakarója kissé síkos, nem nyálkás, testét nagy méretű ezüstös színű pikkelyek fedik (a Bajkál-tó környékén élő amurok színe feketés árnyalatú ezért ott fekete amurnak nevezik). Feje nagy vaskos, szája csúcsba nyíló, szájszéle erős, izmos. Szeme nagy a fej elülső részén helyezkedik el. Úszói palaszürke árnyalatúak, hátúszójának elso sugara kemény, a többi lágy úszósugár. Farokúszója eroteljes, középen hasított.
 

Szaporodás, egyedfejlodés:
Az ívás május, június hónapban történik, 20 celsius fokos feletti vízhőmérséklett mellett, ívás után az ikra lebeg, és felúszik a felsőbb, melegebb vízrétegbe. Gyakran előforful, hogy összeívik a ponytfélék családjába tartozó más halfajokkal, így előfordul, hogy amurhoz hasonló hibridek jönnek létre. A kikelő ivadék az első időszakban planktonikus élolényeket fogyaszt csak később tér át a növények fogyasztására.Növekedése megfelelő minőségű és mennyiségu táplálék mellet igen gyorsnak mondható, irodalmi adatok szerint 120cm testhosszúságot és akár 50 kg-os testsúlyt is elérhet.
 

Táplálkozás:
Az amur elsosorban növényi táplálékot fogyaszt, 1973-ban ebből az okból kifolyólag telepítették magyarország tavaiba, folyóiba. Étlapján megtalálható, friss növényi hajtások, eloszeretettel fogyasztja a zöldalgát, a nád hajtásait. helytelenül telepítve károkat is okozhat, mivel elszaporodott állomány képes kiírtani egy vízterület teljes vízinövény faunáját (Solti büdös tó).

A busa:

Elterjedés, élőhely:
Fehér busa (Hypophthalmichthys moltrix)
Pettyes busa (Hypophthalmichthys nobilis)
A busát Magyarországra az 1970-es évek elején importálták, azzal a célal hogy a vizeinkben egyre nagyobb mértékben felszaporodott fitoplanktont fogyassza. Eredeti hazája Ázsia keleti része, Kína.
Magyarországon szinte minden álló és folyóvizünkben megtalálhatók állománnyai. A Balatonba és a Velencei tóba is betelepítették, napjainkban nagy gondot jelent a lehalászása, mivel a busák akár a delfinek átugrálnak a hálón. Nagyobb folyóinkban, a Tiszában , Dunában, Körösökben is szép számmal fordul elő, leggyakrabban eromuvek alvizén gyűlik össze csoportosan. Többnyire a felszín felső harmadában tartózkodik, mivel itt a legtöbb a fito- ill. zooplankton. Gyakran látni amint a nagyobb busák csapatosan egészen közvetlenül a felszín alatt szurik a vizet.

Testfelépítés:
A busának két faja él hazánkban, a pettyes busa és a fehér busa, a különbség kettőjük között, hogy a pettyes busa mint neve is elárulja sötétszürke pettyekkel tarkított az oldalán, valamint a pettyes busának a szeme a fej alsó harmadában helyezkedik el, alsóállású. Táplálkozásukban is különböznek, amíg a fehérbusa csak és kizárólag növényi eredetu planktonikus élőlényeket (fitoplanktont) fogyaszt addig a fajtestvére egyaránt növényi és állati eredetű planktonokat is. Mindkét hal testfelépítése, erőteljes. Hátuk magas, úszóik nagyok és izmosak. Testét apró pikkelyek fedik, erős a nyálkatermelésük, ami részben a vízben való gyors haladást, illetve a betegségekkel való hatékony védekezést teszik lehetővé. Feje nagy és robosztus, szeme a fejéhez viszonyítva kicsi, szája viszont elég nagyra nyitható. Sokszor meg lehet figyelni amint a busák csapatostól szurik a vizet, ilyenkor a szájuk teljesen nyitva van, és a kopoltyúréseken áramlik ki az átszurt víz. 

Szaporodás, egyedfejlődés:
Csak és kizárólag meleg, 22-25 celsius fokos vízben szaporodik, ikrája lebeg a víz felső harmadában. Magyaroszágon mesterségesen szaporítják, hogy az ívásra hipofízissel (agyalapi mirigy befecskendezése) késztetik az ikrák beérlelésére, és a hímeknél a tej képzodésére. Növekedése táplálékban gazdag vízekben igen gyors, általában a harmadik év végére elérheti az 1 kg-os testtömeget. Kifejlett példányok testsúlya elérheti, sot meghaladhatja az 50-60 kg-ot. Hazánkban fogott legnagyobb busa 62 kg, jelenleg világrekord.

Táplálkozása:
Előzőekben már említettem, planktoevő mivoltát a busának. A fehér busa főleg zooplanktonokat (Chlorella, Euglena, osszel a Nitzsia, Navicula , Ciclotella fajokat) fogyaszt. A pettyes busa foleg állati eredetu planktonokkal táplálkozik, de fogyaszt növényi apróállatokat is. Elsosorban Daphnia, Cyclops nauplius, Diatoma fajok jelentik fő tálálékát.

A márna:

Elterjedés, élőhely:
Márna (Barbus barbus)
A márna Európa számos édesvizében őshonos, számos példánya él még Ázsiában illetve a Távol-Keleten. Európában több faja is él, pl.az ibériai márna (Barbus Comiza), amely Spanyolországban Madridtól nyugatra, a Tajo vízgyujto területén él. Testsúlya nemritkán meghaladja a 10 kilogrammot.Tengerben is élnek a márna nemzetség képviselői mint a Tengeri márna (Mullus barbatus). Díszhalként sokan tartják a díszmárnák számos faját, például: Szumátrai díszmárna, Rózsás díszmárna, Farkszalagos díszmárna.Ezek a fajok kizárólag Délkelet-Ázsiában élnek. Magyarországon két faj őshonos a Petényi márna (Barbus meridionali petényi) és a Márna (Barbus barbus).
A Petényi márna tiszta vízű patakokban él, nevét Petényi János Salamonról kapta. A márnától igen könnyű megkülönböztetni, mert a farok alatti úszója eléri a farokúszó vonalát.
TILOS KIFOGNI, VÉDETT !
A Márna sebes folyású mélyebb vizekben az aljzat közelében él, a homokos kavicsos aljzatot kedveli. Legjobb márnás vizeink a nagyobb folyó Tisza, Duna, Körösök, kituno márnás víz a Dráva és a Rába folyó.
 

Testfelépítése, érzékszervei:
Nyúlánk hengerded testu jellegzetesen torpedó alakú. Feje szintén nyúlánk, lapos, alsó állású szájjal. Orra hosszan elorenyúló, két pár bajússzállal, melybol egy pár közvetlenü a szájszegleténél helyezkedik el. a bajússzálakon rentgeteg ízlelobimbó a kifinomult ízérzékelést segítik elo. Háta olajzöldes árnyalatú, szürke árnyalatokkal tarkítva. Testét apró pikkelyek surun befedik. Úszói vörhenyesek, kivéve a farok- és hátúszókat amelyek palaszürkék.Hátúszójának elso sugara kemény ún. bognártüske a többi úszósugár lágy (néhol a márnát a bognártüskéjénél fogva fel szokták kantározni).

Szaporodás, egyedfejlodés:
Ívása május-június hónapban zajlik. Rendszerint oxigéndús, köves aljzatú helyeken.

A kárász:

 


Elterjedés, élőhely:
Kárász (Carassius carassius)
A kárász Európa minden folyó illetve álló édesvizében előfordul, kivéve a hideg vízű mély tavakat sebes folyású patakokat. Oxigénigénye csekély, így mocsarakban lápokban is előfordul. Tavakban a gyorsan felmelegedő partmenti vizekben tanyázik előszeretettel, nádtisztások szélén, hínarasokban találja meg igazán kedvező életfeltételeit. Csak a télvíz idején húzódik a mélyebb vizekbe, a nyugalmi időszak idején.


Testfelépítés:
A kárász magas testű, oldalról kissé lapított hal. Két faja él magyarországon, az ezüstkárász és a széles kárász. A megkülönböztetésük nem okoz nagyobb gondot, mivel a széles kárász magasabb hátú és a faroktájékon egy sötét folt található. Feje kicsi, szája csúcsba nyíló. Testszíne hátoldalon sötétbarna, oldalán az aranysárgától az ezüstszürkéig minden színben elofordul (aranykárász), hasa piszkosszürke. Pikkelyei aprók, kissé borbenottek. Úszói világosszürkék, hátúszójának elso sugara, kemény fogazott, ún. bognártüske.


Szaporodás, egyedfejlődés:
Ívása május-június hónapban kezdődik, szakaszosan folyik. A kárászok között kevés a hím ivarú (tejes), így gyakran elofordul, hogy a pontyfélék családjába tarozó halakkal összeívik, gy létrejöhetnek hibrid egyedek. Növekedése lassú, még táplálékban gazdag vizekben is, sot ahol az állomány suru, csököttek maradnak a halak, nem nőnek meg 10-20 cm-nél nagyobbra.


Táplálkozás:
Az ikrából kikelő lárva az első időszakban planktonikus szervezeteket fogyaszt, kandicsrákot, vízibolhát, kerekesférget. Késobb áttér az apró növényi és álllati szervezetek fogyasztására, fiatal növényi hajtásoktó kezdve férgek, csigák, kagylókig minden szerepel étlapján. A pontynak táplálékkonkurense ezért állományának nagymértéku elszaporodása miatt kárt tehet a többi nemeshal állományban, gyérítését ragadozóhal betelepítéssel oldják meg.

A compó:      

Származás, elterjedés, élettér:
Compó (Tinca tinca)
Elterjedése Európában Nagy Britanniától egészen Oroszországig tehető, jelentős állományai élnek Írország melegebb vizeiben. Egyaránt megél kisebb és nagyobb tavakban, folyókban, mocsarakban lápokban is előfordul, a kárász mellékhalaként fordul elő. Oxigénigénye csekély. Kedveli az iszapos aljzatú lassú folyású vízszakaszokat. Dús növényzet között érzi biztonságban magát. Hazánkban a patakokat és a táplálékban szegény tározókat kivéve minden folyó és állóvizünkben megtalálható. Németországban a pontyos tógazdaságokban tenyésztett hal, néhol többre becsülik húsát a pontyénál.
 

Testfelépítés:
Zömök testű vaskos hal, testszíne jellegzetesen palackzöld, oldala ezüstös zöldes, hasa piszkosfehér, de gyakori az egészen aranysárga színű compó is. Úszói lágy sugarúak erőteljesek lekerekítettek. Kültakarója rendkívül síkos nyálkás (régen a nép doktorhalnak nevezte, azzal magyarázva, hogy a beteg halak a compók testéhez dörzsölve magukat gyógyulnak meg), pikkelyei aprók erősen bőrbenőttek. Érzékszervei közül az ízérzékelése a legkifinomultabb, látása apró szemei miatt gyengébb, szag és ízérzékelését segíti a szájszögletében található 1 pár apró bajússzál.
 

Szaporodás, egyedfejlődés:
Ívása május-június hónapban történik, amennyiben az időjárás kedvezőtlen akár hetekkel is elhúzódhat, ilyenkor általában a beérett ikra gond nélkül felszívódik a hal testében, elenyésző esetben következik csak be tömeges halpusztulás. Ikráit a felmelegedő sekély vízben lévő növényekre rakja. a kikelt lárvák a szikzacskó felszívódásáig a növényszálakon függenek, utánna elindulnak élelemért. Az első időszakokban mivel igen kicsik, csak planktonikus szervezeteket, illetve algákat fogyasztanak. növekedése táplálékban gazdag vizekben is lassúnak mondható 50 cm-es testhosszúságot és 2,5-3 kg-os testsúlyt érhet el.
 

Táplálkozás:
A compó apróállatevő, de előszeretettel fogyasztja a növények zsenge hajtásait és a vízben élő algákat, moszatféléket. Fogyasztja a férgeket, kagylókat csigákat, kedvenc tápláléka az iszapos részeken előforduló szúnyoglárva ami természetesen a legjobb csali, ha horgászunk rá.

A kecsege:

Elterjedés, élőhely:
Kecsege (Acipenser ruthenus)
Európa nagyobb folyóiban elterjedt. Németországban telepített állományai élnek. Magyarországon természetes szaporulata jelentős. Kedveli a sebesebb folyású homokos szakaszokat, az agyagos márgás vízrészeket. Fenéklakó hal. Magyarországon a 80-as években a nagymértékű vízszennyezések miatt állománya kissé megcsappant, így mesterséges kihelyezéssel próbáltak állománynövelést elérni, a 90-es évek derekán állománya növekedni kezdett. Hazánk legjobb kecsegés vizei, a Tisza, Dráva, Körösök, az utóbbi években a Dunában is megjelent.


Testfelépítés:
Jellegzetes külsejű hal. Teste megnyúlt, hengeres. Orra hosszú, csontos, kissé felfelé hajló. Szája, amely az orr kezdeténél helyezkedik el, csőrszerűen előreugró, a szája előtt négy bajusszál található. Teste pikkely nélküli, hosszirányban öt vértsor fedi, egyik a hátélen, a többi kétoldalt helyezkedik el. Bőre nyálkás érdes tapintású, az óvatlan horgász kezét gyakran felsérti. Háta sötétbarna, egyes helyeken egészen olajzöld árnyalatú is lehet, oldalai világosak, hasa piszkosfehér. Úszói szürkés színűek, a mell és a farok alatti úszók vörhenyesek, farokúszója részaránytalanul osztott, tehát a felső íve jóval hosszabb az alsónál. 

Szaporodás:
Május-június hónapokban ívik, mély köves folyómedrekben. 

Táplálkozás:
Mivel a kecsege fenéklakó hal, szája alsó állású, így táplálékát a fenékről szerzi. Megfigyelések alapján sokszor a farkával söpri a szájába a táplálékot, amit előzőleg a csontos orrával kitúrt az aljzatból. Étlapján megtalálható minden fenéklakó szervezet, csigák kisebb kagylók, rovarlárvák, fő táplálékát azonban az agyagos aljzatban megtalálható tiszavirág lárvája jelenti, amit lárva és imágó (repülő rovar) formájában egyaránt fogyaszt. 

A második részben a ragadozó halakról lesz szó, az utolsóban pedig a keszegfélékről és védett halainkról.

Írta és fotók:Tépeti, ábrák: net.