vissza1 2 3 4 [5] 6 előre
Megtörtént az idei első telepítés a vasi vizekbe. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége az ígértek szerint lebonyolította a 2008-as évre ígért telepítések első részletét. A hal a már megszokottak szerint
Minden évben, így az idén is szükségessé vált egy kis szépészeti beavatkozás a Magyarszecsődi kavicsbánya tó egyesületünk kezelésében lévő részén. Ezért felkerekedtünk, hogy kihasználva a jó időt rendbetegyük a környezetet.
2008. március 3.-án megtörténik az idei első pontytelepítés tavainkba. A hír a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége honlapján látott napvilágot, ahol a pontos telepítendő mennyiségek is megtekinthetők.A telepítés miatt a
  Már napok óta tart a változékony időjárás, tönkretéve az emberek hangulatát. Köd és csöpörgés és frontok egymás hegyén hátán. Amíg a hideg uralkodott gyakran kimentem a tóra egy kis lékelésre. Most
Kis - Balaton. Erről a szóról vidám horgászatok jutnak az eszembe, nem esősek és nem fagyoskodók, mert megvallom, hogy ide csak a kellemesen meleg hónapokban jövünk, általában a biztos fogás reményében.
A 2007. évi fogási naplók leadásának határideje: 2008. január 10., helye: Körmend, Rákóczi F. út 5. (az Egyesület postaládája). A feldolgozási munka megkönnyítése érdekében kérjük a naplót az előírásoknak megfelelően
  A Körmendi Munkás Horgász Egyesület 2008 január 19.-én szombaton 8 óra 30 perckor, határozatképtelenség esetén ugyanezen a napon 30 perces várakozás elteltével tartja meg rendes évi  közgyűlését                   KÖRMENDEN A HALÁSZCSÁRDA
Tegnap még úgy gondoltam, hogy az újévi jókivánsággal elköszönök az idénre már minden kedves honlap olvasótól és teljes szívvel a jövő évre koncentrálok, de szerencsére közbeszólt a sors. Illetve pontosítok!
Eredményekben és főleg halakban gazdag 2008 - as évet kívánunk minden kedves horgásztársunknak szerte Magyarországon és mindenhol a nagyvilágban. Köszönjük, hogy elindulásától fogva figyelemmel követik honlapunkat. Reméljük  az elkövetkező évben még
Kedves Horgásztársaink! Ezúton szeretném megragadni az alkalmat, hogy a Körmendi Munkás Horgász Egyesület minden régi és új tagjának, valamint minden horgásznak  Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog ÚJ Évet kívánjak! Legyen az
Tetszik, nem tetszik, de nyakunkon a tél és vele a hideg is. Bár még nincsenek igazán zimankók, reggelre általában mégis jéghártya feszül a kisebb vizeken. Napközben még pluszokat mutat a
Megtörtént a 2007 - es év utolsó szemétszállítása a Magyarszecsődi kavicsbánya tónál. Egyesületünk vezetősége az idei évben négy alkalommal szállította el a szemetet a tópartról. Sajnos a hulladék mennyisége egy esetben
2007. 10. 30. - án megtörtént az őszi pontytelepítés. Jó lett volna, ha a beígért fehérhal állomány is megérkezik, de sajnos a Tógazda Rt. halszállító gépkocsija balesetet szenvedett a szállítás
Ismét megtörténik a szokásos  őszi haltelepítés a vasi vizekbe. A telepítés november 30.-án kedden lesz, ezért november 30. -án kedden 12 órától október 2. -án péntek reggel 7 óráig általános tilalom
   Jó néhány hét eltelt már a 2007 évi Velencei tavon megrendezett horgászvilágbajnokság óta és számtalan média számolt be különböző formában az ott elért eseményekről, eredményekről. Talán nincs is az
         A horgászattal hasznosított, horgászszervezetek közvetlen hasznosításába tartozó vízterületek elég változatos képet mutatnak. Vannak közöttük igen jó adottságú vizek, és tömegével vannak olyan vizek, melyeknek a vízminősége és ez által haltartó
  Szeptember 8 - 9. -én a Mohosz szervezésében kerül megrendezésre az 54. Felnőtt Horgász Világbajnokság. A rendezvény helyszíne a Velencei tó északi partján található sukorói evezőspálya.   A versenyen negyven
"Itt van az ősz, itt van újra ?." jutnak eszembe Petőfi örökzöld versének kezdősorai, amint kinézek az ablakon. Az időjárás pedig visszanéz, borúsan, csepergősen, csalhatatlanul tudomásomra hozva, hogy véget ért
   2006 nyarán életemben először eljutottam egy hét nyaralás keretén belül a Tisza - tóra. Rengeteget hallottam és olvastam már erről a csodálatos vízi világról, de a valóság - és
A halak előkészítése    Ha élő halat fogunk vagy vásárolunk, tudnunk kell, mit kezdjünk vele. A halételek esetében az előkészítés az egyik legkényesebb feladat - nem árt, ha tisztában vagyunk a